KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA

KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA

U16 FIÚK – NEM VOLT ROSSZ, DE EZEN A SZINTEN MÉG ENNÉL IS TÖBB KELL (Nemzeti Kadett Bajnokság) Ebben a szezonban első alkalommal csaptunk össze pesti riválisunkkal, ők a másik alapszakasz csoportban voltak, ahonnan simán jutottak tovább. Az túlzás, hogy nagyon rákészültünk volna erre a mérkőzésre, de azért egy-egy megjegyzéssel folyamatosan emlékeztettem a társaságot, hogy…

KŐBÁNYAI KISKENGURU KUPA 4. FORDULÓ BESZÁMOLÓI Demhardt Adrienn (Pannónia/A) beszámolója: Egy kicsit álmosan kezdtünk a Ferencváros ellen, de a második félidőre felébredtünk és az edzésen tanult elemek (védekezés, passzolások) már-már elő is jöttek, ami meg is hozta az eredményt. A második mérkőzés, a Harmat ellen, szinte szokás szerint szorosan indult. A második félidőre elfáradtunk és…

KŐBÁNYAI KISKENGURU KUPA 4. FORDULÓ EREDMÉNYEI „A” csoport Harmat Darazsak – Mini Talent 62-16 Harmat: Balla 3, Szoó B. 8, Szoó B. 4, Dajka 15, Csiki 1, Németh 2, Kovács 8, Réfi 11, Harmath 1, Gyarmati 9, Mini Talent: Pinke 1, Kocsis 5, Ruzsics 3, Ujj 3, Dutka 4 Pannónia/A – Ferencvárosi KE 52-13 Pannónia/A:…

U14 FIÚK – HA MEGVAN A MIÉRT, MEGLESZ A HOGYAN IS (Nemzeti Serdülő Bajnokság) Kezdhetném azzal, hogy bennünket sem kímélt az influenza, ugyanakkor mindig abból főzünk amink van. Ez leginkább a felkészülésünkre volt jellemző, ugyanis a hétvégére mindenki felgyógyult, így teljes csapattal érkeztünk meg Székesfehérvárra. Sajnos a szövetség nem teszi kötelezővé a statisztika írását, pedig…

U12 LEÁNY – KÉT GYŐZELEM SZOLNOKON (Legendás Lányok Ligája) Szombaton U12-es lányainkkal Szolnokra utaztunk LLL liga soron következő fordulójára. Első mérkőzésen a Karcag csapata ellen léptünk pályára velük még nem találkoztunk ezt megelőzően, így kíváncsian vártuk az újabb megmérettetést. Már az elsőn negyedben sikerült 16 pontos előnyt kovácsolnunk. Dobott pontjainkat tekintve mind a négy negyedben…

U18 LEÁNY – NEM SIKERÜLT MEGLEPETÉST OKOZNI (Nemzeti Junior Bajnokság) A rájátszást az Óbudai Kaszások ellen folytattuk. Egy alapvetően nagyobb játékerőt képviselő csapatról beszélhetünk, benne Babay-Bognár Kingával, aki a korosztály egyik legnagyobb tehetsége. Ennek ellenére 28-22-ig sikerült a lépést tartanunk, utána jött egy hullámvölgy, ami miatt a félidőben húsz pontos hátrányba kerültünk. A félidőben sikerült…

U14 LEÁNY – KIEGYENSÚLYOZOTT, JÓ TELJESÍTMÉNY (Nemzeti Regionális Bajnokság) A pénteki mérkőzésünkön maximális koncentrációt és rendkívül hatékony játékot mutattunk. Eljött az idő, hogy ezt is leírhattam. Mindenki hozzátett a találkozóhoz. A védekezés kellően agresszív volt. Jól is mozogtunk, és mindenki igyekezett kiszorítani a támadókat a palánkunk alól. A megelőzés és a kommunikáció is kezd működni.…

U16 LEÁNY – FELVETTÜK A KESZTYŰT (Nemzeti Kadett Bajnokság) A rájátszás második fordulójában a Vasas csapatát fogadtuk. Jó felfogásban, agresszív védekezéssel kezdtük a mérkőzést, tartottuk is a lépést, támadásban végre kifejezetten jó megoldások voltak. 13-13 után azonban védekezésbeli hibák, illetve fegyelmezetlenségek miatt hét pontos hátrányba kerültünk. A második negyedben nyílt az olló, volt közte mínusz…

U14/B FIÚK – MEGKEZDTÜK A KÜZDELMEKET A FELSŐHÁZBAN (Nemzeti Regionális Serdülő Bajnokság) U14/B csapatunk számára a regionális bajnokság felsőházában folytatódott a bajnokság. Tudtuk, hogy nehéz mérkőzések fognak ránk várni, mivel sikerült bejutnunk a felsőházba. Mind a három mérkőzésen látszódott, hogy ellenfeleink fizikálisan erősebbek mint mi. Ezt amikor bele tettük az energiát támadó és védő oldalon…

U11/U12 FIÚK – MINDIG A LEGJOBBAT KELL KIHOZNI (U12 bajnokság) Sokat jelent, hogy tudunk bízni a másikban…Természetesen ebben még van mit fejlődni és ezen dolgozunk most a legtöbbet. Decemberben a Vasas volt a jobb, azóta a jelenlegi teljesítmény (nem a győzelem) mutatja, hogy mennyit fejlődtünk. Minden esélyünk megvolt arra, hogy ha a srácok a rájuk…