KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA

KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
U12 LEÁNY – IGAZI CSAPATMUNKA
(U12 bajnokság)
Sikeres hétvégét zárt U12-es lány csapatunk, ahol két tanulságos és küzdelmes mérkőzésen mutatták meg, hogy mennyit fejlődtek az elmúlt időszakban.
Az első mérkőzést a Vasas ellen vívtuk. Ismerve ellenfelünket, tudtuk, hogy kemény összecsapás vár ránk, de a lányok remek ritmusban és nagy lendülettel vetették bele magukat a játékba. Végig fegyelmezetten, igazi csapatként kosárlabdázva sikerült felülmúlnunk riválisunkat, ami hatalmas önbizalmat adott a folytatáshoz.
A második mérkőzésen a BSC ellen léptünk pályára. Bár a kezdés kissé döcögősre sikerült és kerestük a helyünket a pályán, a lányok erejét mutatja, hogy gyorsan összekapták magukat. A kezdeti nehézségeken túllendülve, koncentrált játékkal itt is megmutattuk az igazi arcunkat.
Összességében két nagyszerű győzelmet arattunk. Öröm volt látni, hogy a rengeteg befektetett munka, az edzéseken töltött sok idő és energia végre beérett és eredményekben is megmutatkozott. Büszkék vagyunk a lányokra a mutatott játékért és a példás hozzáállásért!
Vasas Amazonok – Kőbányai Darázslányok 34-48 (8-8, 10-19, 4-7, 12-14)
Albert Anita 22, Szentes Linett 6, Gere Luca 5, Gódor Olivia 4, Szeder Déna 4, Vincze Laura 2, Tóth Flóra 2, László Panka 2, Csuba Flóra 1, Nagy Adrienn, Engel Sára, Dohar Emma

Kőbányai Darázslányok – BSC 67-34 (10-4, 19-13, 18-3, 20-14)
Gere Luca 29, Tóth Flóra 10, László Panka 8, Szentes Linett 8, Engel Sára 8, Albert Anita 2, Szeder Déna 2, Kovács Alíz, Vincze Laura, Dohar Emma, Gódor Olivia, Nagy Adrienn

