KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA

KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
U16 FIÚK – A 3. HELYRŐL VÁRJUK A KERESZTJÁTÉKOT
(Nemzeti Kadett Bajnokság)
Az utolsó fordulóban dőlt el, hogy kié lesz a 3. hely és ezzel kinek marad esélye a B döntőbe jutáshoz. A Honvéd hét eleji vereségével, pont az aktuális ellenfelünkkel szemben, nagy esélyeink lettek és egy ideig úgy nézett, ki, hogy nem is feltétlen vagyunk győzelmi kényszerbe, azonban a Vasas Szeged elleni győzelmével biztossá vált, hogy kötelező a győzelem, különben a Vasas megy a keresztjátékba.
A heti edzésen nem látszott, hogy mire is készülünk, de ez az első perctől az utolsóig bizonyították a fiúk, hogy készen állnak nyerni. Az elejétől nálunk volt az előny és egy másodpercig nem engedtük ki a győzelmet a kezünkből. Végig stabil védekezéssel és néha-néha akadozó támadással szép lassan léptünk el az ellenfelünktől. A félidőben 21 pont volt már a két csapat, viszont nem szabadott kiengednünk, mert ismerve a MAFC-ot, egy pillanat alatt rajtunk lettek volna. A 3. negyedet leszámítva minden negyedben nagyon magabiztos és fölényes játékot mutattunk, ami meg is hozta az eredményt. A végén 30 pontos győzelmet arattunk és ezzel bebiztosítottuk a helyünket a keresztjátékban, ahol a Kiss Lenke KA lesz az ellenfelünk. Nagyon készülünk és mindenki nagyon eltökélt azzal kapcsolatban, hogy meglesz a továbbjutás.
Dolgozunk tovább és a B döntőig meg sem szeretnénk állni. Szülőknek megint hatalmas hála a szurkolásért! A gyerekek mellett ők is nagyon kitettek magukért!
MAFC/B – Zsíros Akadémia Kőbánya/A 59-89 (16-28, 16-25, 15-16, 12-20)
Tóth-Cseri 25/3, Kis B. 23/12, Proksz 10, Grineusz 10/6, Kiss T. 5, Bohn 4, Tallmayer 4, Zahiri 4, Mechler 2, Szántó 2
