U12 FIÚK – ERRE A HÉTVÉGÉRE NEM LEHETÜNK BÜSZKÉK

(U12 bajnokság)

Hosszú kihagyás után folytatódott az U12 bajnokság. Az előjelek jók voltak, a munka szépen folyt egész az elmúlt forduló óta. Az edzéslátogatottság továbbra is kiváló volt, egyedül talán B-Dave hiánya az, ami esetleg problémát okozhatott. Röviden annyi történt, hogy a Kaszásokhoz az eredmény szempontjából kicsit közelebb kerültünk, a korábban mutatott játékunktól viszont távol a két meccs tekintetében.

Borzasztóan csalódott vagyok mindkét mérkőzés miatt. Az eredmény nem érdekel. Az igen, hogy az első ötösünk az első meccsen összesen 7 (!!!) pontot szerzett és ezt egyedül 1 játékos. Hogy hitetlenül és kapkodva játszottunk, menekültünk a felelősség előtt. Ahogy meccs közben is megjegyeztem, nem passzoltunk, hanem szabadultunk a labdától. Senki nem akart előre lépni, amikor oda jutottunk, hogy be kell fejezni egy támadást, mindig elbizonytalanodtunk, támadásban össze-vissza rohangáltunk, a védekezésünk pedig esetleges volt. Nyújtott térddel bambultunk és csak a legvégső esetben mozdultunk meg, amikor már késő volt. Amikor néha kosarat szereztünk, bágyadtan kocogtunk vissza, az ellenfél meg köszönte szépen és szépen átívelte a kocogó védők fölött a labdát. Ijedt kis nyuszik voltunk egy barlangban, ami tele volt farkassal.

A második meccsen – bár itt sokszor azért némi küzdelem előjött a srácokból – ugyanott folytattuk. Keresztbe ívelt labdák, egymás után kihagyott ziccerek és közeli dobások. Bevallom becsülettel: 50 éves, sokat megélt férfiként majdnem elsírtam magam. Lehet eljárt felettem az idő, lehet már nem tudom megértetni játékosaimmal annak hasznosságát, hogy ne püföljük úgy a labdát magunk előtt, mint az 1930-as évek a középiskolás bajnokságában (ott legalább pontosan és sokat passzoltak), illetve hogy ha hibázunk, ne itassa át hangulatunkat a romantika korából ismert „Weltschmerz”, hanem emeljük fel a fejünket, tekerjünk vissza és javítsuk. Lehet nem kéne meccset játszani, csak edzeni, ott legalább mindig jól érezzük magunkat. Ha valami hiba történt, azonnal mindenki olyan képet vágott, mint amikor Karácsonykor a grincs ellopja az ajándékait. Így nemhogy kosárlabdázni, de sportolni sem lehet versenyszerűen. A második meccsen nyertünk, de nem csapatként, hanem kis szerencsével és egy egész jó egyéni teljesítménnyel. Ennek változnia kell és remélem már lesznek jelei a jövő heti jászberényi túrán, ahol két nagyon jó csapattal fogunk megmérkőzni, akiknél ez a két ellenfelünk jóval gyengébb csapat. Kíváncsi leszek, hogy fel tudjuk-e kötni a gatyát, vagy továbbra is reszketünk majd minden lehetőségtől.

Bizakodó vagyok, mert megvan bennünk, ami kell, de egyelőre saját magunkat nyomjuk lefelé és így sosem fog a tudásunk felszínre törni.

Kőbányai Darazsak/A – Óbudai Kaszások/A 41-45 (4-15, 16-8, 3-9, 18-13)

Szabó 20/9; Kárpáti 7; Szegedi 6; Koszoru-Keszi 7; Pintér 2, Csuba 2

Újpest MT/A – Kőbányai Darazsak/A 43-53 (11-9, 11-21, 13-4, 8-19)

Szabó 21; Koszoru-Keszi 7; Szegedi 6; Kuregjan 6; Fodor 4; Kárpáti 3; Csuba 2; Fegyveres 2; Attila 2