KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA

KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
KŐBÁNYAI KISKENGURU KUPA 3. FORDULÓ BESZÁMOLÓI
Brkusanin Rade (Janikovszky Fiúk) beszámolója:
Nagyon elégedett vagyok a csapattal a hétvégi kosárlabda kupán nyújtott teljesítményük miatt. Mindkét mérkőzést sikerült megnyerni, ami mutatja, hogy előző fordulókhoz képest látható a fejlődés a ziccerek kihasználásában és a védekezésben. Bár az összpontosításuk néha hullámzó volt, örömmel láttam, hogy a pályán szépen helyt álltak, és mindenki hozzájárult a csapat sikeréhez.
Dohar-Fritz Krisztina (Kada Darazsak) beszámolója:
Nagyon örülünk, hogy egyre több elsős erősíti csapatunkat a Kiskenguru Kupán. Csupa lelkes, fürge ügyes kis palántából álló darazsaink hétről hétre egyre több tudással indulnak neki a mérkőzéseknek. A vasárnapi megmérettetésen pedig rutinosabb játékosaink vezérletével a győzelem sem marad el. Gratulálok a csapatnak.
Dohar-Fritz Krisztina (Darázslányok) beszámolója:
A 2016-os lányaink rendhagyó módon, Mini Kupán vettek részt a Kőbányai Kiskenguru Kupa keretein belül. A versenysorozat legerősebb csapatai között sikerült két győzelmet szereznünk, amihez gratulálok a lányoknak.
Pusztai Ferenc (Pannónia Darazsak) beszámolója:
Az első mérkőzésen nem igazán voltak összeszedettek a gyerekek. Sajnos ez meg is látszott a védekezésen és a csapat összjátékán. A második mérkőzésen már jobban koncentráltak, de az iramot nem bírtuk az ellenféllel. Sajnos sok volt a kihagyott ziccer is, ami nem kedvezett számunkra az eredménynek. Sok olyan elemet viszont láthattunk a mérkőzéseken, amiket alkalmaztak a játékosok, pl. a sarkazás, ennek nagyon örültünk!
Sárdi István (Harmat Darazsak) beszámolója:
Alapos fejfájást okozott a tizenkétezer hatszázhuszonkét lépéshiba. Előre figyelmeztettem mindenkit, hogy mérkőzésen is fújva lesz, ahogyan edzésen is. Saját dolgunk nehezítettük meg azzal, hogy árnyékában se voltunk a javításnak. Az eredményből kiindulva, ha csak kettővel kevesebb, akkor még győzelmet is szerezhettünk volna. Bízom benne, hogy tanultunk belőle, mert tanulságos volt. A második megmérettetésen lendületünk nem fogyott. Védekezés most rendben volt, támadásban pedig jó döntéseket hoztunk. Gratulálok a győzelemhez. A kisebbek beragadtak a rajtnál, amivel nincs semmi gond. Ezt azzal kompenzáltuk, hogy a második félidőre felébredtünk. A Janikovszky fiúk már rutinosabbak voltak, így ez a mérkőzés „megfelelő” volt arra, hogy a csapat dinamikája megmaradjon a második mérkőzésre. Büszke vagyok a srácokra, hiszen egyre több minden vissza mutatkozik az edzésen tanultakból és szinte már mindenki kiveszi a részét a mérkőzéseken. Gratulálunk minden kis sporttársnak.
Tóth Lili (Harmat Darázslányok) beszámolója:
A hétvége nem ment zökkenőmentesen, de kis harcosaink kedvét nem szegte a vereség. Szerencsére a különbség nem lett olyan nagy, idősebb játékosaink nagyon igyekeznek tartani a frontot pontjaikkal és védekezésükkel. Az idén becsatlakozók is egyre otthonosabban mozognak a pályán, szabályismeretük szépen bővül és egyre tudatosabban vesznek részt a mérkőzéseken. Meg kell még erősödnünk és sok tanulnivaló áll még előttünk, de a továbbra is lelkes és aktív edzésmunkával lassan, de biztosan sajátítjuk el a kosárlabda színes mozgásanyagát. Csak így tovább!