KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
U16 FIÚK – ÉLVEZNÉNK MI A KOSÁRLABDÁT, HA ENGEDNÉK
(Nemzeti Kadett Bajnokság)
Azzal a nem titkolt szándékkal érkeztünk a Menyecske utcába, hogy nyerni szeretnénk. Szerettünk volt visszavágni a hazai 7 pontos vereségért, illetve egy esetleges győzelemmel a 4-5. helyet is bebiztosíthattuk volna. Úgy kezdtünk, ahogy nem lehet! Pár rontott dobás után (jó helyzetek voltak) visszasétálásainkat a hazaiak kegyetlenül megbüntették, gyors indításokkal könnyű kosarakat szereztek. 2 perc alatt időt kellett kérnem, mert olyan borzalmas volt az egész, hogy ezt lehetetlen a pályán megoldani. Fejmosás után elkezdtünk úgy küzdeni, ahogy azt az elején is kellett volna. Az eredménye az lett, hogy 1 pontra csökkentettük a hátrányt. Második negyedben folyamatosan támadtuk a gyűrűt, tehettünk bármit, a fault nem jött és kosarakat sem tudtunk szerezni. A hazaiak ezt ki is használták, „labdaszerzésekből” tudtak indulni. Gyorsan fogyott a türelem a gyerekeknél, egy darabig csitítottam őket, de amikor már sorozatos igazságtalanságok értek minket, akkor már nálam is betelt a pohár.
A harmadik negyedre sikerült felrázni magunkat és ha megérteni nem is, de próbáltunk nem a gyenge játékvezetéssel foglalkozni. Sajnos a fehér mezesek nagyon szépen vigyáztak a kicsi de annál masszívabb előnyre, így megnyerték a mérkőzést. Egy kosárlabda mérkőzés minden részvevőjét, meg lehet és meg is büntetik, csak a játékvezetés az mi minden következmény nélkül tud működni. Ezen a napon is ez történt, sajnos nem írhatom le a véleményemet. Aki szeretné megnézni a felvételeket, tegye meg, aztán el lehet dönteni kinek van igaza. Nem tudom azt mondani hogy nem érdemeltünk győzelmet, mert becsületesen felkészültünk a mérkőzésre és a rossz kezdés után mindent megtettünk, hogy nyerjünk, de vannak körülmények amikben lehetetlen megoldani a feladatokat. Továbbra is kergetjük az 5. helyet, Körmenden meg is szerezhetjük, de az még ennél is nehezebb meccs lesz, ott a MAFC is megégett.
MAFC/A – Zsíros Akadémia Kőbánya/A 81:68 (22:21; 23:14; 11:17; 25:16)
Ld. Mezei M. 26/9; Szük H. 18; Mazur K. 7; Halász K. 5/3; Dobos L. 4; Ruszkai D. 4; Zeisler Á. 2; Fekete N. 2; Felter B. -; Grineusz P.