KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
U11 LEÁNY – KECSKEMÉTEN JÁRTUNK
(U11 torna)
Két mérkőzést játszottunk a hétvégén, egyet a Kecskemét, egyet a Karcag csapatával. Nagyon tanulságos volt a torna. Játék közben volt lehetőség az instrukciók alapján igazodni ellenfeleink támadó játékához, okosan védekezni. Hasznos játékpercek töltötték meg a meccseket.
A Kecskemét csapatával szemben, igaz szorosan indult, de hamar megtaláltuk a játék ritmusát és jó döntésekkel, szép védekezéssel kerekedtünk felül ellenfeleinken. Kisebb nyomással szemben egészen felszabadult és kreatív játékelemek villantak fel. Ügyes indítások, gyors egy-egyek.
A második mérkőzésen jól rajtoltunk. Második negyedükben egy idősebb leányka is helyet kapott, de a fejlődésünk szempontjából rábólintottunk. Az első félidő kosarait ugyan meghatározta, de a második félidő védekezése szépen visszaszorította ponterős játékosaikat. Kiélezett ütközetben végül egyetlen ponttal alulmaradtunk Karcag csapatával szemben.
Ui.: megtaláltuk az elveszett pontot, egy félidei büntetőt, melyet nem rögzítettek a jegyzőkönyvben, így a mérkőzés vége így döntetlen.
Gratulálok a lányoknak!
Kecskemét Amazonok – Kőbányai Darázslányok 36:66 (16:13, 6:22, 4:3, 6:12, 4:16)
Gere Luca 17, Kertész Panna 12, Szentes Linett 11, Albert Anita 8, Szeder Déna 6, Tóth Flóra 6, Gódor Olivia 3, Kovács Alíz 3
Kőbányai Darázslányok – Karcag 57+1:58 (16:5, 7:24, 8:5, 20:13, 5:11)
Albert Anita 11, Szentes Linett 10+1, Gere Luca 7, Tóth Flóra 6, Szeder Déna 6,Vincze Laura 5, Kovács Alíz 5, Kertész Panna 4, Gódor Olivia 1, László Panka 1