KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
U16/A FIÚ – 75 ÓRÁN BELÜL KÉTSZER VERTÜK AZ ÚJPESTET
(Nemzeti Fiú Kadett Bajnokság Fehér „A” csoport)
Idén még nem találkoztunk az Újpest csapatával. Az eredményeik alapján ők is egy nagyon kétarcú csapatnak tűntek. A pénteki első összecsapás első félidejében nagyon agresszívan támadtuk a vendégek kosarát, 67 dobott pontunkra úgy érkezett 33 kapott, hogy egy kis odafigyeléssel a fele is reális lett volna. Sajnos a második félidőben nem tudtuk tartani a tempót, támadásban ismét eljöttek a kidolgozatlan helyzetek és ezek elvették a kedvünket, így a pálya másik oldalán is összedőlt minden. A második félidőt is megnyertük, igaz csak 5 ponttal, ami nem sok, főleg az első 20 perc után. Nem lehet végig jól játszani, de mind a 40 percet le kell darálni, mert erősebb ellenfél ellen ez lehet az, ami eldönti a mérkőzést. Páran ihletett formában kosárlabdáztak, duzzadtak az önbizalomtól és tényleg élvezték a játékot. Jó lenne ha a duzzógók is követnék őket, mert a lehetőség ott áll mindenki előtt, a percek megint szépen el lettek osztva. Hétvége, pihenés, hétfőn visszavágó Újpesten.
Zsíros Akadémia Kőbánya/A – Újpest MT/A 112-73 (37-14; 30-19; 24-20; 21-20)
Eszenyi P. 31; Horváth B. 20/6; Boronyai D. 15; Kovács Z. 13/3; Csermely V. 8; Bacskó B. 6; Tenke M 6/6; Nagy B. 4; Kiss P. 3/3; Kiss R. 2; Mezei M. 2; Dobos L. 2
Két nappal ezelőtt a meccs előtt relatíve sima győzelmet arattunk. Kértem a srácokat, hogy ne azt a meccset folytassuk, fontos a gólarány. Jól is kezdtünk, különösen támadásban műveltünk egészen szép dolgokat. Sajnos a pálya másik végéről már ugyanez nem volt elmondható, átjáróház volt a védekezésünk, a 44 kapott pont elfogadhatatlan. Nem, rosszul fogalmazok, lehet kapni ennyit 20 perc alatt, de nem úgy ahogyan azt mi tettük. A félidőben igyekeztem tisztázni a dolgokat, illetve rendet tenni a fejekben, mert páran valahol máshol jártak. A harmadik negyedben támadásban nagyot mentünk, főleg Vili volt nagyon elemében, jól vállalt és a többiek is szépen a keze alá dolgoztak. Sajnos az utolsó negyedet érthetetlen okokból, elengedte a csapat, erre már nem tudok mit mondani. A mérkőzés menete: jó kezdés, szétesés, megújulás, minden rendben csak menni kellene tovább, majd újra szétesés. Én jót akarok azzal, hogy szétosztom a perceket, mert komolyan gondolom a CSAPAT fogalmat, de! és ez az egész brigádra vonatkozik: a húzóemberek mennek mint az „állat” de sokszor nem tudják ott folytatni a pihenő után ahol abbahagyták, a hasznos kiegészítők lassan rázódnak bele (vagy egyáltalán nem), de ha megvan az a bizonyos fonal, akkor duzzogás van hogy le kell ülni. 200 perc, ennyit tudok szétosztani és most nyert a csapat minimum 30-at, mert Petyó gyógyulgat. A győzelmekhez gratulálok, azért bőven volt szép és jó is. Megyünk még Zalaegerszegre és jön a Szolnok, ha mind a kettőt hozzuk, márpedig ez a terv, akkor csoportelsőként megyünk a keresztjátékba, ahol jelen állás szerint a MAFC lesz az ellenfél. A keresztjáték már biztosan megvan, de ennél nekünk nagyobb terveink vannak.
Újpest MT/A – Zsíros Akadémia Kőbánya/A 81-104 (21-33; 23-23; 15-29; 22-19)
Eszenyi P. 21; Csermely V. 21/9; Kovács Z. 19/3; Horváth B. 12/9; Boronyai D. 11; Bacskó B. 6; Mezei M. 6; Tenke M. 3/3; Nagy B. 3/3; Dobos L. 2; Halász K. -; Kiss R. –