KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
U18 FIÚK – ÚJABB GYŐZELEM, JÖHET A KERESZTJÁTÉK
(Nemzeti Junior Bajnokság)
Csapatunk soron következő ellenfele a Paksi Atomerőmű csapata volt idegenben. A mérkőzés számunkra nagyon fontos volt, hiszen ha nyerünk, megszerezzük a csoportunkban a hőn áhított második helyet és lehetőségünk nyílik az „A” döntőbe jutásért játszani. A mérkőzéshez csapatunk úgy állt hozzá, hogy végre már a szemeken látszott az eltökéltség, hogy amit a bajnoki év elején elhatároztunk megpróbáljuk megvalósítani. Bár egyik meghatározó játékosunk kötelező iskolai elfoglaltság miatt nem tarthatott velünk, így még nagyobb lett a csapat elszántsága.
A mérkőzést nagyon jól kezdtük, a védekezés agresszív, feszes volt, és az első negyedben összesen két mezőny kosarat kaptunk. A második negyedet ott folytattuk, ahol az elsőt befejeztük és a félidőben 42-22 vezetésre tettünk szert. A harmadik negyedben tovább növeltük az előnyünket és 68-42 vezetéssel kezdtük a negyedik negyedet, azonban a negyed végére a saját magunk által diktált, magas fokú koncentrációs játékba az utolsó két percben belefáradtunk és így sikerült a hazai csapatnak kikozmetikázni a végeredményt.
A csapat minden dicséretet megérdemel, hiszen az egyik kulcsembere nem volt a mérkőzésen, valamint a kezdő ötös egyik tagja a kilencedik perctől nem tudott játszani sérülés miatt. A csapatból ki kell emelni Barabás Dominik valamint Eszenyi Péter érett játékát. A pályán lévő Harmadik csapat munkája pedig kifogástalan volt! Ezzel a győzelemmel így lehetőségünk nyílt arra, hogy a Kaposvári SI ellen játszhassunk az „A” döntőbe jutásért. Bravó Fiúk!!!
Atomerőmű SE – Zsíros Akadémia Kőbánya 70-82 (9-22,13-20, 20-26, 28-14)
Stumpf M. 9/6, Cseh B. 7/3, Haár G. 2, Kerekes Á. 4/3, Pafféri Cs. 0, Boronyai T. 0, Smith C. 8/3, Barabás D. 25/6, Eszenyi P. 21/12.