KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
U12 FIÚK – AZ A CSAPAT, AKI A PÁLYÁN VAN
(U12 Szakmai Torna)
Az év utolsó megmérettetése a Szakmai Torna volt, mely az MKOSZ-nek egy új kezdeményezése és idén először zárta le a szezont. Sajnálom, hogy Anti a torna előtt megsérült, illetve hogy Csató Dani is sérüléssel bajlódott. Nem örülök, hogy Tóth-Cseri Dani diákolimpián vett részt pont a tornával egy időben. Annak viszont örültem, hogy így végre a többiek is jóval több lehetőséghez jutnak, illetve most muszáj volt előlépni és nem csak hagyni, hogy történjen velünk valami. Az a csapat, aki a pályán van. Az a Kőbányai Darazsak, aki felveszi a sárga-fekete mezt és küzd a csapatért.
A DKKA ellen nagyon jó meccset játszottunk és csak a butaságunk miatt lett vereség a vége. Nagyon elégedett voltam a csapattal, jól játszottunk, járt a labda és bátran vállalkoztunk. Itt még volt egy „fél” Csató Danink, akit sikerült labdákkal tömni és bár nem tudott sokat játszani, szépen termelt. Ennek ellenére nem őt emelném ki, hanem például Miskát, Tomit, Remzit, Dávidot, Csongit, és Gegét, akik végre nem fogták vissza magukat és nagyon szép dolgokat csináltak a mérkőzésen. Marci is hozta a formáját: ment, mint a távirat. Habár a védekezésünk továbbra is gyenge, azért elég sok lepattanót megszereztünk, tudtunk indulni és a felállt védelem elleni játékunk is nagyon szép volt helyenként. Voltak közeli dobásaink, középtávoli, távoli, dobtunk betörésből, kiosztásból. Felmutattuk a teljes repetoárt, ami örömteli volt. Kár a végéért.
Igazából a második meccs volt, amit sajnálok, hogy nem teljes csapattal játszottunk, mert idén a szegediekkel még nem volt szerencsénk összecsapni. Ennek és az eredmény ellenére itt is elégedett voltam a srácokkal, folytatták ott, ahol az első meccsen abbahagyták, de itt most sok minden mással is meg kellett küzdeni. Domii és Zari is felzárkózott a többiekhez, Borisz pedig nagyon nagyot játszott, ő volt a csapat legeredményesebbje.
A harmadik meccsre nagyon elfáradtunk, hiszen tízen pörgettük végig a meccseket és nem volt pihenőnk. Ez látszott is a fiúkon, mert óriási hibákat vétettünk, sokszor nem tudtuk a labdát sem bedobni, de azért itt is láttam sok pozitív dolgot.
45 mérkőzést játszottunk a szezonban, ami nem kevés. Továbbra is hiszek ebben a csapatban és a következő két évben mindent megteszünk, hogy akik eddig a háttérben maradtak a langyos vízben, azok előrébb lépjenek, mert ezen a tornán bebizonyították a srácok, hogy mennyivel több van bennük és mennyivel többet tudnak erről a játékról. Ja, meg persze a védekezés. 🙂 Ha beledöglünk is rávesszük őket…
Kőbányai Darazsak – Dávid Kornél KA 62-71 (13-20, 23-18, 8-17, 18-16)
Csató 14; Boda 11; Kiss T. 8; Laskai 7; Kovács 7; Szabó 6; Kis B. 4; Proksz 2; Auffenberg 2; Tállai 1
SZEDEÁK Aranysakálok – Kőbányai Darazsak 68-42 (13-9, 24-13, 13-10, 18-10)
Kis B. 10; Boda 8; Kiss T. 7; Proksz 5, Szabó 4; Auffenberg 4; Laskai 2, Rácz 1; Acsai 1
Kőbányai Darazsak – PVSK NKA 54-91 (9-28; 20-23; 9-20; 16-20)
Boda 16; Proksz 8; Auffenberg 7; Kiss T, 5; Tállai 3; Kis B. 3, Laskai 3; Csató 3, Kovács 2; Szabó 2; Rácz 1, Acsai 1