KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
U18 LEÁNY – BRAVÚR
(Nemzeti Leány Junior Bajnokság rájátszás – Piros csoport)
A rájátszás ötödik fordulójában a DVTK Akadémia/A csapatát láttuk vendégül. Az odavágón ellenfelünk magabiztos győzelmet aratott, reméltük, hogy a visszavágón máshogy alakul az eredmény. Ennek megfelelően – többek között – a jó mérkőzés kezdés fontosságára hívtuk fel a lányok figyelmét. Ami nem igazán sikerült…. Három perc alatt 12-0 volt az eredmény, nem ide.
Szerencsére egy rövid, intenzív, ’’a kosárlabda alapjai’’ tematikájú időkérést követően elkezdtünk életjeleket mutatni, és az első negyed második fele két pont híján gyakorlatilag döntetlenre jött ki.
A második negyedben mind támadásban sikerült ritmust váltani, és Fodor Lili ziccerével a 17. percben már mi vezettünk 30-29-re és a negyedet 19-5 arányban sikerült megnyerni. Alakult.
A második félidő elején még volt egy kis megingás – nagyon kellett Tatár Hanna hárompontosa 33-34-nél – de a 27. perctől a negyed végéig tartó időszakban, tíz dobott pontra, csak egy pont érkezett válaszul, így sikerült 10 pontos előnyt szereznünk.
A negyedik negyedben sikerült tovább növelni az előnyünket, a negyed közepén pályára lépő Sárközi Flóra hárompontosával már 16 pont volt az előnyünk, eldőlt. Nagyon fontos győzelmet sikerült aratnunk.
Egyénileg Josepovits Kinga végig egyenletes, jó teljesítményt nyújtva elért dupla-duplája, Tatár Hanna első félidőben támadásban nyújtott teljesítménye, a második félideji mezőnymunkája, gólpasszai, Fodor Lili mezőnymunkája, és a második félidőben a támadó térfélen nyújtott teljesítménye, Pásztor Arina mezőnymunkája, és a második félidőben szerzett pontjai emelhetőek ki. Mellettük külön kiemelhetjük a csereként pályára lépő Zwick Tamarát, aki fontos pillanatokban szerzett kosaraival tett nagyon sokat a sikerért.
Az egyéni teljesítmények mellett nem szabad szó nélkül elmenni amellett sem, hogy ismételten csapatként tettünk sokat a győzelemért, főleg védekezésben, hiszen a rosszul sikerült az első negyedet követően csupán 32 pontot kaptunk a mérkőzés hátralévő részében.
Szép volt lányok – kivétel az első negyed 😊 – így tovább!
Zsíros Akadémia Kőbánya – DVTK Akadémia/A 68-58 (14-26, 19-5, 24-14, 11-13)
Fodor Lili 9, Tatár Hanna 13/3, Pásztor Arina 7, Szeles Dorka, Josepovits Kinga 22.
Csere: Zwick Tamara 12, Kerti Barbara 2, Bodnár Nóra Bettina, Sárközi Flóra 3/3, Takács Noémi.