KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
KŐBÁNYAI DARAZSAK
ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA
U11 LEÁNY – REMEK KEZDÉS
(Kenguru bajnokság)
Nagy előnnyel indítottuk a forduló első meccsét, sok labdaszerzéssel és könnyebb kosarakkal. Az ezt követő negyedben viszont egy erősebb négyessel találtuk szemben magunkat, akik hamar szorossá tették a játékot. A lányaink erőn felül harcoltak meg itt is a labdákért és igyekeztek visszaérni minden támadási hibát követően védő pozíciójukba. Ez a hozzáállás segített minket előnnyel indítani a második félidőt. A második játékrészben a negyedek összeállításába belenyúlva próbáltuk tartani a pár pontos különbséget, amely szerencsére a végéig kitartott. Fejlődött a védekezésünk, már nagyobb nyomást tudunk gyakorolni a labdásra, ám a helyezkedés még gyerekcipőben jár. A támadó játékban is voltak szép felvillanások, 2-3 ember kapcsolata is kezdett kibontakozni, de még hosszú út áll előttünk.
A folytatásban egy fiatalabb csapattal mérkőztünk meg, ahol több lehetőség adódott a kosárra törni. A lelkes támadójáték olykor a védelem rovására ment, mert az emberünk felkutatása nem mindig járt sikerrel kosarainkat követően. Túl sokszor passzolták át a fejünk felett a labdát és csak a fizikális fölényünk mentett meg minket egy-egy indítástól. A tanulságot levontuk, de összességében dicséret illeti a csapatot. Gratulálok a két győzelemhez, mindenkinek „benne volt a keze”!
Török Sasfiókák – Kőbányai Darázslányok 33-42 (0-16, 20-8, 6-7, 7-11)
Angyal Málna 15, Pásztor Liza 12, Vitkó Nóra 6, Nyeste Hanna 6, Ferenci Emma 1, Győrfi Ella 1, Bagics Enikő 1, Némethi Bernadett 1, Erdei Katalin, Albert Anita
Kőbányai Darázslányok – Csata Macik 73-14 (19-2, 20-8, 16-1, 18-3)
Angyal Málna 14, Pásztor Liza 20, Vitkó Nóra 8, Nyeste Hanna 7,Ferenci Emma 6, Győrfi Ella 4, Bagics Enikő 9, Némethi Bernadett , Erdei Katalin, Albert Anita 4